A mai szoftver fejlesztésnek napról napra egyre komplexebb, bonyolultabb kihívásokkal kell szembenéznie, amihez elengedhetetlen a programnyelvek, fejlesztő eszközök, különböző kiegészítő keretrendszerek folyamatos fejlődése, egyre kifinomultabb felhasználása. Jó példa erre a Hibernate, mely születése óta az objektumok és relációs adatbázisok egymásra történő leképezésének egyik kardinális szereplője. Az évek során számtalan változáson, fejlesztésen ment keresztül, így ma már nem csak a szabványos XML alapú, vagy a kulcs-érték pár formájú, fájl alapú konfigurációs lehetőségek állnak rendelkezésünkre, de a JPA szabvány megjelenésével, annak annotációs kereteit felhasználva, munkánkat jelentősen megkönnyítve is használhatjuk. Természetesen mint a JPA egyik fontos ihletője, egyben annak egy választható implementációja is. Mégsem célszerű azonban egy lapon említeni őket. A Hibernate a szabvány megvalósításán túl, számos kiegészítő funkcióval rendelkezik, melyek közül mindenképp említésre méltó a Hibernate Validator kiterjesztés, mely alkalmazás rétegződéstől függetlenül képes bean validációt megvalósítani, akár például kliens, vagy szerver oldalon is.
A képzés iránt érdeklődő szakemberek számára mindenképp hasznos, ha alapos ismeretekkel rendelkeznek a Java adatbázis kezelési lehetőségeiről, általánosságban az adatbázis tranzakció menedzsmentről, valamint ismerik a hagyományos annotációs fogalmakat. Bár a tanfolyam rövid ismertető jelleggel ezen témákra is kitér, mégis rájuk építve vezeti be a hallgatót az ORM világba a Hibernate-en keresztül. A képzést elvégezve korunk egyik legjelentősebb Java ORM keretrendszerében szerezhető kimerítő, szerteágazó gyakorlati tudás, és tapasztalat.
A Hibernate képzés célja
A képzés megismerteti a hallgatókkal a modern objektum orientált illetve relációs adatmodellek közti leképezésnek a legelterjedtebb eszközét, a Hibernate-t. A képzés során elsajátított ismeretekkel a hallgató képes lesz hatékonyan, készség szinten használni a keretrendszert, legyen szó séma leképezésekről, vagy a perszitens adatokkal való munkáról. Megismerkednek mind önálló, mind J2EE környezetben menedzselt alkalmázások készítésével, melyek során a perzisztens logika megvalósításáért a Hibernate fog felelni.
Kinek ajánljuk Hibernate képzésünket?
Képzésünket azoknak a programozóknak ajánljuk, akik elmélyült ismeretekkel rendelkeznek a Java nyelvet illetően, valamint komoly tapasztalatokkal rendelkeznek annak programozásában. Ismerik a relációs adatbázisok elméletét, működését, illetve az SQL nyelvet. Előny, ha J2EE ismeretekkel is rendelkeznek különösképp az EJB, JDBC, JNDI, és JTA területeket illetően.
A Hibernate képzés tartalma
Architektúra, és alapfogalmak
Konfiguráció
Perzisztens osztályok
Egyszerű O/R leképezések
Hibernate típusok
Egy osztály többszörös mappelése
Metadata alternatívák
Asszociáció leképezések
Gyűjtemény leképezés
Összetett gyűjtemény leképezések
Példa leképezések gyűjteményekre
Component leképezések
Öröklődés leképezése
Munka az objektumokkal
Transakciók és párhuzamosság
Interceptorok és események
Batch feldolgozás
HQL: A Hibernate Query Language
Criteria lekérdezések
Native SQL
Hibernate filterek
Automatikus séma generátor
J2EE integráció
Hibernate annotációk
Hibernate és JPA
Hibernate validátorok
Hibernate eszközök
Képzés ideje*:
Létszám:
Óraszám:
A képzés díja:
2010. október 20-22. vagy 2010. okt. 30. nov. 6., 13.